picivirág a fesztdumagép

lezárt ügy

2012. febr. 5. 22:57 - írta peavey

sajnálattal kell közölnöm, hogy eddigi türelmem ellenére, imént említett tárgy elfogyni látszott, az eddigi szép emlékeket lajtstromba véve a feledés homálya hivatott belepni a megannyiszor visszaadott esélyt. Elfogyott... Boldog élet, amelyet egy naiv lány, ismét lesajnálva próbált megosztani egy számára fontos egyénnel. már nem vagyok fontos, akkor nem töröm magam én sem. elfogyott, végleg elfogyott a türelem. élem tovább azt, amit elkezdtem, boldogan, mosolyogva, azok nélkül, akikkel azt hittem együtt örülök majd. örökre ég veletek, hiányozni fogtok, de én soha többet nem teszek már érte, megemésztem, felnőttem, nélkületek, eddig is ment, innentől meg sajnálat és naivság nélkül-menni fog .

óvatos léptekkel elmegyek zuhanyozni, csendesen, hogy ne zavarjam az édesen álmodókat. fürdőlepedőbe tekerve könnyeimet potyogtatva örömömben nézem, ahogy egyre teljesedik minden. Halk szuszogás, kedves álom-morajok, kópia itt is, ott is, egyforma szuszogás, egyforma póz, csordultig telik a szívem szeretettel, szinte szétrobban ragyogó boldogságában, hogy van két életem és mindkettő enyém és mégsem birtoklom egyiket sem. a saját lelkem is ebből a két szuszogóból áll.

boldog vagyok, ha mégis kérdeznéd, ha mégis érdekelne ki lettem én, milyenné változtam amióta nem láttál. naiv vagyok, mindig az is leszek, soha nem növök fel...


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 2 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.